Menü
Manapság sok szó esik a karrierváltásról. Óriási sikertörténeteket olvashatunk sikeres váltásokról. Hogyan lesz valaki közgazdászból cukrász vagy táskatervező, mérnökből pék, újságíróból cukrász.
Valahol az a példa terjed, hogy a boldog élet, sikeres váltás valamilyen kézműves kreatív utat feltételez.
De nem mindenki tud és akar kreatív foglalkozás.
Bevallom, hogy az én kétbalkezemmel, ami azért sokat javult az utóbbi években, egy kicsit sem vágyok semmilyen kreatív foglalkozásra. Habár évekig komoly szenvedély volt a főzés, sőt intenzíven foglalkoztam is vele, de ez megmaradt a hobbimnak
Ágival évek óta ismerjük egymást. Amikor megismertem, éppen a gyógypedagógiai főiskolára járt és mellette ápolónőként dolgozott. Majd hírtelen váltással elkezdett egy bérszámfejtő tanfolyamot. Életemben nem hallottam még senkit ilyen szerelemmel beszélni a bérszámfejtésről. És nem hagyta abba évek óta csak folytatja és folytatja a tanulást. Most vizsgázott le, mint adótanácsadó, és ő ebben találta meg a helyét és boldogságát.
Szerencsém van, mert nekem ő a könyvelőm is, és mindig számíthatok arra, hogy az ő tanácsai megalapozottak, és biztosak.
Magdi néni (ő volt az óvónénim) 😊 Nagyon irigy voltam, hogy neki nem kell aludni ebéd után az oviban. Aztán ahogy nőttem, mindig az érdekelt, mit írnak a felnőttek, ezért akartam tanár lenni, mert a napló az valami hatalmas titoknak tűnt; vagy orvosi rendelőben dolgozni, hogy betegkartonra körmölhessek.
A nagypapám a pályaválasztás környékén lett beteg, édesanyám ápolta. Korábban is megfordult a fejemben az egészségügy, imádtam a suliban az elsősegélynyújtó szakkört (máig büszke vagyok az elért versenyeredményekre felsősként), de akkor lettem benne biztos, hogy én ezt szeretném csinálni.
Photo by rawpixel.com from Pexels
Megyei kórházban dolgoztam ápolónőként, három műszakban, kezdetben fekvőbeteg-osztályon, később baleseti ambulancián. Mindkettőnek hasznát veszem most is, itt tanultam meg, hogyan lehet szervezni a munkát, hogyan lehet megtalálni a közös hangot a legkülönbözőbb személyiségű emberekkel.
Amit én nem tanultam, az nem létezik… Gyes alatt elkezdtem a tanítóképzőt, de időben mégsem fért bele az életembe, hát abbahagytam. Élelmezésvezető-tanfolyamot kezdtem, a végén derült ki, hogy nincs is joguk bizonyítványt kiállítani. Látássérültek pedagógiája szakos tanárként végeztem a főiskolán (mindennapos tevékenységek tanára és látássérültek tájékozódás-közlekedéstanítása továbbképzéssel), de nagy csalódás volt, ami a főiskola után történt.
A főiskola elvégzése után jöttem rá, hogy hiába szeretném csinálni, amit tanultam, rossz helyen élek hozzá. Akkor már több éve háziápolóként dolgoztam, volt időm és energiám tanulni.
Őszintén? Kinyitottam az újságot és jelentkeztem az első tanfolyamra, amit találtam. Pechemre (utóbb kiderült, hogy végtelen szerencsémre…) nem jött össze a létszám, de ajánlottak helyette másik képzést. Így lettem tb-bér szakelőadó. Aztán félidőben mégis elindult az ügyintéző-képzés, 8 hónapig párhuzamosan csináltam. Fárasztó volt, de megérte.
Imádok tanulni, nekem ebben van a legtöbb sikerélményem. Az adózás, tb, számvitel területén a munkavégzés folyamatos képzést és önképzést igényel. Meg hát írhatok is, ha már ez volt a gyerekkori álmom 😊
.
Itt kérek elnézést a Tanárnőtől, aki szívét-lelkét beleadva próbálta megszerettetni velem a számvitelt, de az én szívem az adózásé (persze szorgalmasan körmöltem a házit az óráira és sokat tanulok ma is, enélkül nem lehet ezt csinálni). Sajnos nem voltak jó tanáraim adózásból, nagyon sokat kellett hozzá tanulni, keresni, bújni a jogszabályokat, és rájöttem, hogy jé, hát én ezt élvezem.
Nagyon szeretek agyalni, tervezni, kinek mit éri meg, hogyan lehet a törvényes keretek között megtalálni a legmegfelelőbb utat, lehetőségeket. Nagy szerelem a különböző jogviszonyok adózási és társadalombiztosítási vonzata, sokan nem tudják, mit nyerhetnek vagy veszíthetnek egy fél mondattal a társasági szerződésbe. Nagyon szeretem, ahogy az ügyfeleket rá lehet vezetni arra, hogy hogyan lenne célszerű változtatni, hogy ami most pénzbe kerül, később megtérül, vagy, hogy ez a pénz úgyis az államnál köt ki, de mi döntjük el, hogy havonta, járulékként, amiből valami megtérül (elégedett dolgozó, magasabb ellátások); vagy év végén nyereségadókén. És vagyok annyira önző, hogy élvezem, hogy hallgatnak rám. Nekem öröm, hogy aki egy éve úgy vette fel a telefont, amikor megmondtam, mennyi a fizetendő áfája: – „Ági, tudja, hogy régen a rossz hír hozóját lefejezték?” Ma annyit mond, hogy „jól van, de ez legalább azt jelenti, sokat kerestem”.
Jelenleg alkalmazottként dolgozom, mellette egyéni vállalkozóként vállalok otthon könyvelést. Szerencsém van, nagy a szabadságom a munkahelyemen, ráadásul valóban érdemi munkát végezhetünk, nem pusztán adatrögzítőként ülünk az asztal mellett. Az ügyfelekkel való kapcsolattartástól a bérszámfejtésen, bevallásokon át a beszámolóig mindennel foglalkozom, nagy szó ez alig két évvel a mérlegképes bizonyítvány megszerzését követően. A teljesen önálló lét gondolata nem foglalkoztat, úgy gondolom, nem is igazán nekem való. Egy gyenge pillanatomban (biztosan sokkolt, hogy a kezemben tartom az adótanácsadó bizonyítványomat) jelentkeztem IFRS mérlegképes könyvelő képzésre, januárban kezdem. És titkos vágyam, hogy nagyon szeretném tanítani az adózást, elérni, hogy más is ennyire lelkesedjen a témáért, mint én, de ehhez kellene egy szakirányú diploma. Helyben van a főiskola, de ez valószínű, hogy tényleg csak vágy marad.
