119997293625566
Karriertervezés, karrier coach
Kezdd az évet a második héten. – Kurtán Klára karrier coach
2023-01-06
Ezekkel a képzésekkel vigyázz – avagy mi NEM coachképzés?
2023-02-13
Összes

Így tanultok ti – azaz 40 felett sem késő újrakezdeni

Az egyik legnagyobb magyarországi álláskereső csoport, a Mommy Works Hungary szakértőjeként nagy érdeklődéssel követtem nemrégiben egy beszélgetést, amely a szokásosnál nagyobb érdeklődést váltott ki a közösségben. Ha még nem találkoztál volna vele, a Mommy Works Hungary csoport egy több, mint 35 ezer főt számláló közösség, amelynek elsődleges célja az édesanyákat segíteni a munkaerőpiacra való visszatalálásban a gyerekekkel otthon töltött időszak után. A legkülönbözőbb életkorú, lakóhelyű, képzettségű és érdeklődésű tagok jöttek itt össze a közös téma, az álláskeresés kapcsán.

Itt tette fel a kérdést az egyik csoporttag: vajon meddig érdemes tanulni? Ki mikor és mi alapján dönt úgy, hogy már késő, már nem vág bele új dologba? És ha ez nem lenne szempont, vajon mit tanulnának szívesen az emberek?

Rengetegen szóltak hozzá a poszthoz, sosem látott érdeklődés követte a témát. Sokan leírták, hogy mi az álmuk, mit szerettek volna gyerekként, és hogyan vitte őket másfelé az élet. Mások nemcsak a vágyaikat írták le, hanem azt is, hogy mibe kezdtek bele ténylegesen. Nagyon tetszett, hogy a válaszokat írók nem szűkítették le a tanulás témakörét a hagyományos értelemben vett, iskolapadban megszerezhető tudásra, de még csak a munkához közvetlenül szükséges tanulásra sem. Sokan említettek hobbihoz, kedvteléshez, sporthoz, önfejlesztéshez kapcsolódó tanfolyamokat, képzéseket is.

Mivel a kérdés annak kapcsán merült fel, hogy meddig nem késő tanulni, nagyon sok válaszoló megadta az életkorát is – ez alapján egyértelműen kijelenthető, hogy 35, 40, sőt 50, de akár 60 éves kor felett is érdemes még tanulni!

Mit tanulnak, tanulnának szívesen a legtöbben?

Meglepetésemre nem nyertek toronymagasan az informatikához kapcsolódó területek: a munkavállaláshoz kapcsolódó tanulmányok között a legtöbben pszichológiát tanulnának. Azért a második helyen ott az IT, ahol sokan a területet is konkrétan megnevezték: szoftvertesztelés, programozás érdekli a legtöbbeket, de van, aki az általános számítógépes ismereteit szeretné magasabb szintre emelni. Azok a területek is nagy érdeklődésre tartanak számot, amelyekben fontos készség az online világra való nyitottság: webdesignnal, online marketinggel, közösségi médiával kapcsolatos ismereteket is sokan szereznének.

Még egy meglepetés: nem gondoltam volna, hogy ennyien tanulnak vagy tanulnának szívesen pedagógiai és egészségügyi szakmákat. A különböző orvosi szakterületek mellett gyakran említették, hogy szülésznők, védőnők, óvodapedagógusok, gyógytornászok, pedagógiai munkatársak, gyógypedagógusok vagy asszisztensek, gyógymasszőrök lennének, és megjelent a gyógyszerészet, a fogászat, a mentőápoló vagy -tiszt, a dietetika és érdeklődési körként az anatómia is a válaszok között. A mentális egészség is sokakat érdekel: a pszichológia mellett a mentálhigiénés szakember, a mediátor, a művészetterapeuta képzések is népszerűek a csoportban, sőt, megemlítették az erdőfürdő-vezető tanfolyamot is.

Népszerű szakmák

Sokan tanulnának vagy választanának a jobb munkalehetőség reményében olyan szakmákat, amelyekkel várhatóan nagyobb az esély az elhelyezkedésre. Ebben a kategóriában említették a marketinget, a pénzügyi ismereteket, a logisztikát, a számvitelt, a TB – és bérügyintézést, de van, aki 40 felett, több gyerekkel a jogi egyetemet kezdi meg hamarosan. A ritkábban említett képzések, területek között szerepelt a közbeszerzési referens tanfolyam, volt, aki biomérnöknek tanul, de olyan is, akinek a vadgazdálkodás vag a szőlészet-borászat az álma. A várható elhelyezkedés reményében többen fejlesztenék a Word és Excel programokkal kapcsolatos tudásukat, van, aki tízujjas gépelést tanulna, más könyvelést, de az abszolút első helyezett a nyelvtanulás. A legtöbben természetesen az angolt választották, a második legnépszerűbb az olasz nyelv, és a felsoroltak között szerepelt a francia, a spanyol, a német, a japán, az orosz, a török, sőt az arab, az izlandi és a jelnyelv is. A jobb elhelyezkedést segíti a jogosítvány megszerzése is, ez is sok csoporttag terve a jövőben.

Kézművesség, hobbik

Sokan két részre osztották a válaszukat: leírták, milyen tudás az, amit szakmai területen vagy álláskeresésnél hasznosítanak, és mit tanulnak kedvtelésből. Nagyon érdekes válaszok születtek az utóbbi területen: a túlnyomórészt nőkből álló csoportban többeket is érdekel az asztalosság, az autószerelés, a kárpitozás vagy a fémmegmunkálás. Azért a hagyományosan női foglalatosságnak tartott varrás, virágkötészet, cukrászat is megjelent, sokan tanulnának kertészkedést akár szakmaként, akár hobbiként, és népszerűek a kreatív szakmák: lakberendezés, belsőépítészet, fotózás és a grafikus szakma. Rengetegen szeretnének megtanulni hangszeren játszani, vagy leporolni a gyerekkori tudásukat: a válaszok között szerepelt a gitár, a zongora, a hegedű, sőt valaki 40 felett kezdett dobolni.

karrier-tanácsadás

Különlegességek – és a valóság

A népszerű válaszok mellett megjelent néhány egészen megdöbbentő vagy különleges terület is. Van, akinek szíve vágya, hogy tűzszerész legyen, más politológiát vagy egyiptológiát tanulna. Egy anyuka kutyás rendőr szeretne lenni, másvalaki pedig a gyerekével együtt kezdett downhill kerékpározást tanulni. Ismét más gyerekkori álmát váltotta valóra, amikor elment egy műkorcsolya-oktatóhoz. Többen is említették, hogy a buddhizmussal ismerkednének, akár főiskolai szinten is.

A vágyakozás mellett azért felmerült az is, hogy mit javasolnának a jelenlévők: mi az, amit ma a munkaerőpiac szempontjából is érdemes tanulni. Itt elsöprő arányban jelent meg a válaszok között az IT terület, de több szavazatot kapott a látszerész és az optometrista, illetve a gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus is. De nemcsak diplomás területeket említettek a válaszokban: a szépségipari szakmák, az épületgépészeti szerelés és az építőipar területén lehet könnyen elhelyezkedni és jól keresni a válaszolók szerint. Többen hozzátették azonban, hogy csak olyasmit érdemes tanulni, amit aztán szívvel-lélekkel is tudsz végezni.

Abban azonban minden csoporttag egyetértett, hogy tanulni sosem késő. Hozták a saját, a családi és ismerősi körből vett példákat, amelyek mind azt igazolták, hogy az élethosszig tartó tanulás ma már egyáltalán nem közhely, hanem mindennapi valóság. Ha nem kedvtelésből tanulsz, akkor azonban érdemes megvizsgálni néhány fontos szempontot, mielőtt belevágsz: mennyire keresett az adott szakma a munkaerőpiacon, és milyen jövedelmet érhetsz el vele? Nézz körül az állásportálokon, kérdezd meg az ismerőseidet, de vannak olyan honlapok is, ahol a fizetésekről tájékozódhatsz.

Azt, hogy 40, sőt 50 felett is lehet szakmát váltani, a saját példám is erősíti – így én is csak biztatni tudlak: ha szívesen tanulnál valamit, vágj bele, sosem késő!

.