119997293625566
Új coachképzés? Coaching iskolát alapítasz, épp most? – kérdezték néhányan, amikor lelkesen mesélni kezdtem legújabb terveimről. Szerencsére többen voltak a támogatók az ismerőseim között, mint a kételkedők. A kérdések viszont ráébresztettek: nem biztos, hogy mindenkinek egyértelmű, hogy miért olyan fontos nekem ez az ügy, miért adok neki egyre nagyobb teret a saját életemben, és szeretném minél több emberrel megismertetni.
A coaching a hivatalos definíció szerint egy partneri együttműködés a coach és ügyfele között. Olyan gondolatébresztő és kreatív folyamat, amely arra inspirálja az ügyfelet, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából személyes és szakmai téren is.
De mit is jelent ez, és hogyan néz ki a gyakorlatban?
Vegyünk egy példát: Judit 32 éves, nemrég tért vissza korábbi munkahelyére egy hosszabb időszak után, amit kisgyerekeivel otthon töltött. Ez egy egészen új élethelyzet, amelyet menet közben kell kialakítania: szeretne megfelelni a munkahelyén, hiányzott a munkája és a felnőtt társaság, élvezi is – de közben kettős érzésekkel is küzd, hiszen sokkal kevesebb időt tölt a családjával, mint szeretne. Ott van még a háztartás, a férjével kettesben is szívesen csinálna programokat, önmagára pedig végképp nem jut ideje. A barátnője azt javasolja, hogy keressen fel egy coachot, aki segíthet rendbetenni Judit jelenleg káoszos életét.
Mi történik ez után? Judit felhívja az ajánlott szakembert, Klárát, aki egyeztet vele egy első konzultációt. Személyesen vagy online találkoznak, Judit leírja a problémáját, Klára pedig elmeséli neki, mi az a coaching, mire számíthat nála és mire nem, mik a keretek, és tulajdonképpen hogyan is néz ki ez az egész.
Itt jön a válasz a fent említett kérdésre is: a coaching egy olyan támogató beszélgetéssorozat, amelynek során a kliens a coach segítségével, kíséretével a saját válaszait igyekszik megtalálni az őt feszítő kérdésekre. Abban különbözik a terápiától, hogy a jelenben, az itt és mostban dolgozik, míg a terápiában fontos szerepe van a múltnak, a gyerekkori traumáknak. Nem tilos persze a múltról beszélni coachingban sem, de ezt inkább arra használjuk, hogy megkeressük azokat a helyzeteket, amelyeket az ügyfél a múltban már megoldott, és megnézzük, milyen tulajdonságok, erőforrások segítették őt ehhez.
A coach két fő eszköze az értő figyelem és a kérdezéstechnika. Nem ad tanácsot és nem mondja meg, hogy az ügyfélnek mit kellene tennie. Ehelyett meghallgatja őt, segít megfogalmazni a célját, és a kérdések mellett a legkülönbözőbb eszközökkel: képkártyákkal, feladatokkal, művészetterápiás eszközökkel, gyakorlatokkal, házi feladatokkal vezeti végig a folyamaton egészen addig, amíg az ügyfél úgy érzi, hogy most már van válasza az őt foglalkoztató kérdésre.
Ha Juditnak szimpatikus Klára, és úgy dönt, hogy szívesen dolgozna vele, akkor megbeszélnek egy online vagy személyes alkalmat – és innentől hagyjuk is magukra őket, hiszen a coachingban a bizalom az egyik legfontosabb: ami az ülésen elhangzik, az Judit és Klára között marad.
Többéves coachként végzett munkám során olyan gyökeres változásoknak voltam tanúja az ügyfeleim körében, hogy kialakult az a meggyőződésem, hogy a coaching mindenkinek jót tesz. Az ügyfelek valódi értő figyelmet kapnak, és az, hogy a kérdések nyomán maguk fedezik fel a saját megoldásaikat, a kompetencia érzését adja nekik. Mivel nem tanácsokat vagy javaslatokat kapnak, valódi belső motivációból cselekszenek – és ez az, ami igazán erőt ad a változtatáshoz. Sok Juditéhoz hasonló élethelyzetű ügyféllel dolgoztam már együtt, de lehetett a téma párkapcsolat, karrier, gyerekneveléssel kapcsolatos nehézség, önbizalmi probléma és még sorolhatnám – nagy változásoknak, döntéseknek voltam tanúja coachként. Az sem ritka, hogy a folyamat közben derül ki, hogy valami komolyabb dolog húzódik meg a mélyben – ilyenkor terapeutához irányítjuk az ügyfelet, és ez is saját hatáskörben meghozott döntés.
A coaching önismerethez és önbizalomnövekedéshez segít. Felfedezheted a benned szunnyadó erőforrásokat, rádöbbenhetsz eddig rejtett képességeidre, amelyeket aztán a jövőben más nehézségek esetén is kamatoztathatsz.
Ha ez alapján kedvet kaptál, hogy felkeress egy coachot, üzenj nekem – ha pedig te magad vágnál bele szívesen ebbe a szép szakmába, akkor ajánlom az Inventus Intézet hamarosan induló új coach képzését. Itt három nagy tapasztalattal bíró, profi tanártól tanulhatod meg a szakma mesterfogásait, hogy te is támogathass másokat céljaik elérésében akár hivatásként is.
Azok a változások, amelyek egy coaching folyamatban a klienssel megtörténnek, a tanulás során is lezajlanak, hiszen a képzés 70%-a gyakorlatból áll. Akkor is hasznát veheted ennek a tudásnak, ha emberekkel foglalkozol bármilyen területen, de a családodra, magánéleti kapcsolataidra is nagy hatással lehet – ráadásul most mindezt bevezető áron érheted el! Kattints az Inventus Intézet oldalán a Jelentkezés gombra! https://inventusintezet.hu/