119997293625566
Valami mást szeretnék csinálni. Sokszor hallom ezt a felkiáltást az ügyfeleimtől. Ki bátrabban, ki egészen félénken mondja ki, hogy valami mást akar csinálni, mint amit most csinál.
De ha megkérdezem, mit is szeretne, akkor a válaszok egészen homályosak. Érthető, hamarabb jutunk el oda, hogy már nem jó, nem kielégítő a munkánk, mint hogy megtaláljuk, hogy mi is az a munka, amire vágyunk.
Ne szégyelld magad. Nem könnyű kitalálni, hogy mi a neked való.
Sokszor azt gondoljuk, hogy álmodozni nem szabad, sőt bűn. Szerintem álmodozni kötelező.
Én például arról álmodoztam pár éve, hogy 50 felett már lesz annyi szakmai és élettapasztalatom, amit szívesen átadnék másoknak.
A karriertervezés egyik, talán legfontosabb része az álmodozás. Hogyan is tudnánk, milyen karriert, munkát szeretnénk, ha legalább egyszer nem hagyjuk magunkat, hogy szabadon szárnyaljon a képzeletünk. Ha mindig csak arra figyelünk, mit nem tudunk, mi nem lehet, az összes energiánk a NEM-re megy el, és nem az IGEN-ekre.
Nekem például most is van egy nagy álmom, ami ugyan nem teljesen reális, és talán kicsi is az esély annak, hogy megvalósuljon. Az én álmom, hogy hátrányos helyzetben levő embereket segítsek, sőt, a nekik segítő szervezeteket, szakembereket képezzem. Ebben a pillanatban ez még nem teljesen reális, de arra jó, hogy látok valami távoli célt, ami felé haladok.
Lehet, hogy az Utam közben megváltozik a cél, de ahhoz, hogy elinduljak az Úton, kell, hogy legyen egy célom.
Neked is lehetnek nagy álmaid. Nem egyszer láttam, hogy nagy álmokról kiderült, hogy valójában megvalósíthatók.
Ügyfeleimnek az első találkozásunk után gyakran adom házi feladatul, hogy tessék leülni, behunyni a szemeit, és álmodozzon, milyen állásban, munkahelyen, feladatban látja magát.
Amikor már megtaláltál egy álmot, ami lehet távoli, homályos, akkor nekiláthatunk megtervezni az utat.
Ha végignézed eddigi pályafutásod, és nagyon részletesen végigveszed milyen feladataid voltak, biztos, hogy találsz olyat, ami hasznos lehet a későbbiekben.
Hogy magamról beszéljek, én az életemben legalább háromszor váltottam nagyot. És minden váltásomban jól tudtam használni az előző tapasztalataimat.
Életem legelső munkatapasztalata az volt, hogy gimnazista koromban nyaranként konyhalány voltam egy étteremben. 25 évvel később tréningeket tartottam, ahol közös főzés volt az egyik, nagyon sikeres program. Kiderült, hogy a hagymavágási tehetségem mennyire hasznos.
Később az első szakmám építőipari technikus lett, amiben eltöltöttem 8 évet.
Mint HR-es hihetetlen hátteret adott számomra, hogy mérnökökkel, műszaki emberekkel jól tudjak együttműködni.
Az elmúlt 15 évben mint HR-es dolgozom különböző vállalatoknál, különböző projektekben.
Ma már van annyi tapasztalatom, tudásom, hogy tanácsadóként segíthessek vezetőknek, vállalkozásoknak és leginkább álláskeresőknek, pályamódosítóknak.
Valamikor 10 évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem az az álom, hogy 50 év felett tanácsadó legyek. Nem tettem nagy dolgokat, de minden apró lépésemben benne volt ez a cél is.
Mesélek egy ismerősömről, aki mindig jól főzött, 23 éves korában már tanult szakácsnak, de utána mindenféle egyéb szakmákat tanult, és próbált ki. Volt szociális munkás, pénzügyes, országot váltott, aztán egyszer csak szembejött vele a lehetőség, hogy egy könyvesbolt kávézóban dolgozzon a konyhán. Ma ő alakítja az étlapot, sikerei vannak a vendégeknél, imádják a kollégai, és most már biztosan tudja, hogy ez az ő világa. Most már új álma van. Egy saját kis kávézó. Meg is fogja valósítani, biztos vagyok benne.
Volt olyan tréning résztvevőm, aki arról álmodott, hogy mozdonyvezető lesz. Ugye, milyen gyerekesen hangzik? Kiderítettük, hogy a MÁV éppen akkor indít villanymotor-vezetői tanfolyamot, és lám kiderült, hogy az álomból valóság is lehet.
Neked is lehetnek álmaid. Egy feladatod van csak.
Ülj le, lazíts, csukd be a szemed. Kezdj el álmodozni. Nincsenek lehetetlen álmok. Az álom mindig jó.
Ha megtaláltad az álmod, akkor nézd végig az életed, munkáidat, önéletrajzodat, és írj le minden olyan feladatot, ami csak halványan is hasonlít arra, amit csinálni szeretnél.
Ha elég sokat foglalkozol a feladattal, meg fogsz lepődni, mennyi példát találsz az életedben, ami hasznos lehet.
Újra nézd végig az álmod, és pontosítsd.
Minden újragondolásnál egyre tisztább lesz a cél, ahova el akarsz jutni.
Már csak az Utat kell megtervezni.
Kis lépések, kis tervek, amik a nagyobbakhoz vezetnek.
Az álmodozásban, és az út megtalálásában is segítségre találhatsz nálam.
Szép Álmokat!