Karrierváltók I. – szociális munkásból szakács

Néha a véletlen is segít abban, hogy megtaláljuk, mit is szeretnénk csinálni az életben úgy igazán. Aztán, ha felbukkan egy lehetőség, és merünk igent mondani rá, könnyen kiderül, hogy ezért még fizetni is hajlandó valaki. Pontosan ez történt a most 32 éves Orsival, akit a szerencse segített hozzá, hogy sokévnyi útkeresés után végre megvalósítsa önmagát. 

Mi akartál lenni gyerekkorodban?

Rengeteg minden, először például „fagyis boltos”. Aztán egy nagy ugrással pszichológus, majd tánc és színház terapeuta…

Hogyan választottad az első szakmádat?

Mivel pszichológia szakra nem vettek fel, ragaszkodván valami segítő foglalkozáshoz, szociális munkás szakra iratkoztam be, de mire végeztem, már nem akartam senkin sem segíteni… Aztán persze kicsit árnyalódott a kép, és maradt, hogy mégis valami olyasmit kellene csinálnom, amivel támogathatom az embereket. Így lettem pályázatíró.

Hol dolgoztál?

Egy Drog Stop nevű kis egyesültetnél, ami kábítószer prevencióval foglalkozott. Itt mindenféle feladatot bíztak rám, ami a szervezet működését és irányítását segítette.

Miket tanultál még életed során?

Az egyetem előtt természet gyógyászatot és masszást, aztán jött a szociális munkás szak. Eközben egyre inkább azt éreztem, hogy nekem igazából a főzés a szenvedélyem. Ezért elmentem egy szakács suliba, de az annyira rossz volt, hogy félbehagytam. Az első diplomám után kicsit jártam a Pécsre, közgazdaságtan szakra, mert úgy gondoltam, hogy mint szociális munkás és közgazdász majd egy szuper alapítvány vagy egyesület vezetője leszek.

Mikor gondoltad először, hogy váltanál?

Ez nehéz kérdés, hiszen sose éreztem, hogy kitaláltam volna magamat, mindig új dolgokat kerestem.

De mi vonzott mégis a legjobban?

Az igazi szenvedélyem a főzés. Ha szomorú vagyok, főzök, vagy sütök egy kenyeret, ha boldog, akkor is a főzésben fejezem ki magam. Ez az én kommunikációs csatornám a világgal, és ebben volt mindig a legtöbb a sikerélményem.

Hogy lettél végül szakács?

Mikor külföldre költöztem, világossá vált, hogy ahhoz, hogy ott pályázatiró, vagy szociális munkás legyek, az adott ország nyelvét és az angolt kellene anyanyelvi szinten tudnom, és ettől még ma is mérföldek választanak el. Valamiből mégis meg kellett élnem, méghozzá olyan munkát szerettem volna,  amit még szeretek is csinálni. Aztán szerencsére a munka talált meg engem egy ismerősön keresztül, aki egy itteni kávézóba keresett szakácsot. Ráadásul nem volt feltétel, hogy szakképzett legyek, hogy legyen papírom róla. Megnézték mit tudok, volt pár próba napom, és egyből nyilvánvalóvá vált, hogy a helyemen vagyok.

Mit szeretsz az új szakmádban?

Hogy a hobbimból tudok megélni, a szenvedélyem a munkám, hogy akármilyen korán kell ébrednem, tudom, azért kelek fel, hogy utána azt csináljam, amit igazán szeretek. Szeretem, hogy azonnal van reakció, mindig nézem az ajtóból, ahogy esznek az emberek, és látom rajtuk, hogy ízlik nekik, amit főztem, sőt sokszor akár oda is hívnak, vagy csak a pincérrel üzennek: isteni volt az étel. Vannak visszatérő vendégek, akik csak az én répa tortámért, vagy leveseimért jönnek be, és ez a legnagyobb boldogság. Szeretem, hogy kreatív lehetek, és mindig elsajátíthatok valami újat.

Mik a terveid?

Annyira az elején járok ennek az útnak, hogy azt mondanám, rengeteget akarok tanulni még. Jó lenne jobb helyekre eljutni dolgozni, talán egy itteni nívós szakács iskolát elvégezni, később talán saját üzletet nyitni. Most mindesetre nagyon jó, a többi majd időközben kiderül…

Ha te is gondolkozol azon, hogyan tovább, milyen karrierváltás lenne a legjobb, segítek megtalálni a célt és az utat.